és emlékszem még arra, amikor takarítónő akartam lenni, nem "baszd meg, akkor takarítónő leszek" alapon, hanem szívből és őszintén, mert úgy voltam vele: én ennyivel is beérem, úgy voltam vele: nincs benne szégyen. Tényleg nincs benne szégyen, de én sem vagyok benne.

Szóval, úgy fest, végül az angol szakon volt a helyem, és most lediplomáztam (színjelesre) és most ezzel nem érem be, mert tanulni akarok még (tovább, a mesterképzésre) mert hajlandó vagyok megszenvedni és tíz körömmel küzdeni érte, ha kell.

Mindeközben, van egy végzettségem. És jobban belegondolva, majd' minden nap élek vele - talán majd cinikusabbá tesz az élet, de nem hiszem el a "csak egy papír" mondatokat és a mekis poénokat, mert ez nem egy lap, ez három év az életemből, amit erre áldoztam, és ami boldoggá tett, ami fejlesztett és sodort előre.