Végre tudtam egy kis időt tölteni a családommal. Sütöttem nekik, és odaégettem, persze, de egyszerűen jó érzés volt. És jó volt anyának lefordítani a tankönyvét, amíg aludt, és utána együtt ülni a gyakorlatok felett, pedagógiai elveket vitatva; és utána valami rituális törzstáncot mutatott, aztán relaxáltunk, és talán először tudtam elfogadni tőle, hogy átadja a tudását. Megérkezett a bátyám, akinek a jelenléte is elég ahhoz, hogy jobb kedvem legyen, mert nagyon-nagyon szeretem, a kicsikkel megnéztem az Így neveld a sárkányodat magyarul, aztán pedig mind megnéztük a Vissza a jövőbe! első részét, és a fene tudja... a fene tudja, miért nem ilyen minden nap, pedig lehetne. Mert tényleg tudunk igazán boldogok lenni.