Tél

I.
Csupán forgó súly vagyok,
a hátam sokára reped majd szét a kötél alatt.
Mire kivésem a földből az összes betűt,
jöhetnek értem az igazak.
Ki is színezem az ősszel,
vörös és arany lesz minden szó.
Megáll a tutaj, mozdulatlan az ablak és az ajtó.

II.
A macskából tigris lett, ahogy változott az évszak.
Már mindegy volt, beszakad-e alattam a tó.
A jég alatt a halak arca, mint néma sikló.
Nem láttam a pikkelyeket, mert akkor érkezett a nő.
A szapora lábaknak tavaszra nem lesz nyoma, se hűlt helye.

III.
A teknőshéj alatti csönd útvesztőjében
évekkel ezelőtt tigrist kiáltottál.
Most ugyanaz a gyermek, derekán a selymes kővel,
mélyén a néma mesterrel, ugyanaz a tó.
Pedig te magad mondtad, emberben és kőben ne bízzál.
De ha te nem vagy is, miféle rémek ezek a héj alatt?
Miféle hó hullik, ami nem temeti be a halottakat?

Címkék: kibaszott irodalom